EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

Mórás diák lett az ország 10. legjobb nyelvésze
Kondás Kíra 7. osztályos, tehetséges tanuló. A megye kiválóságaként jutott be a Bendegúz Akadémia NyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny országos fordulójára, Szegedre.
- Nem mindennapi élmény, ha valaki – megelőzve a megyei elit iskolák diákjait – eljut az országos versenyig. Hogyan készültél erre?
- Délutánonként többször maradtam az iskolában tanár nénivel gyakorolni, rengeteg nyelvtani és helyesírási feladatot oldottunk meg. Még a verseny előtt, sőt a helyszínen is átnéztem a jegyzeteimet, hogy a legjobb tudásom szerint teljesítsek.
- Mesélj az utazásról és az ott töltött időről!
- Szegeden volt a verseny, ezért úgy gondolta a családom, hogy összekötjük egy kis közös kirándulással. Így tehát velük együtt utaztam el még a versenyt megelőző nap. Egy felejthetetlen élmény volt az egész hétvége. Egy panzióban szálltunk meg, ami megfelelő volt mind az ötünk számára.
- Milyennek láttad a verseny napját?
- Rengeteg programot biztosítottak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tudni kell, hogy a döntőbe évfolyamonként minden megyéből és a határainkon túlról a legeredményesebb versenyzők, továbbá még tíz, az országos rangsor szerint legjobb eredményt elérő diák juthatott be. A 7. évfolyamon 36 fővel versenyeztünk. A legkisebbektől a legnagyobbakig 250-en voltunk. Miután megírtuk a feladatsort, néhány órát vártunk az eredményhirdetésre.
- Egy ilyen komoly versenyen biztosan akadnak nehéz, nem várt feladatok is.
- Alapjában véve hasonló feladattípusokkal találkoztunk itt is, mint a gyakorlás vagy a korábbi versenyek során. Ami kifogott rajtam, ott veszítettem pontot.
- Mit éreztél az eredményhirdetésre várva?
- Miután megírtam a feladatsort, a megoldást rögtön lefényképeztem. A közösségi oldalon Sólyomné tanár nénivel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, hiszen neki köszönhetem, hogy idáig eljutottam. Kielemeztük a feladatokat, feltártuk a hibákat. A várakozás izgalmát fokozta, hogy minimális pontot veszítettem. A szüleimmel, a tesókkal, a barátokkal és a tanárommal együtt izgultunk az eredményhirdetésig. Amikor megtudtam, hogy 10. helyen végeztem, azonnal elújságoltam az örömhírt az ismerőseimnek. Elvileg a 7. lettem volna, de ilyenkor a holtverseny miatt az úgynevezett segédpontok döntik el a végleges rangsort.
- Hogy érzed most magad?
- Hétfőn, amikor bejöttem az iskolába, a barátok és a tanáraim hatalmas gratulációval és öleléssel fogadtak. Ez nagyon jólesett. Egy kiváló versenyző, egy izgalmas döntő és egy remek eredmény egy csodás napon. Kíra egy nehéz próbán kiemelkedően szerepelt. Ki ne szeretné átélni legalább egyszer az életében ezt a felemelő érzést? Dicséret és elismerés illeti őt minden Mórás diák és pedagógus nevében! Gratulálunk, Kíra! Büszkék vagyunk a tudásodra.

image image
image
image
image
image